Nem adom a házamat mozgalom demonstrációja
A demó leegyeztetve, rendőrség által tudomásul véve.
Mostmár csak a meghívásokat, toborzást kellene növelni azoknak, akiknek valóban fontos, hogy ütős legyen a megmozdulás.
Tervezett program:
- 13 órától gyülekezés a Kossuth Lajos tér 2-4 előtt. Aki autóval jön, az a iGazságügyi Minisztérum előtt a Duna felé álljon be a sorba. A gépkocsikra helyezzetek figyelemfelhívó plakátokat, követeléseket. Hozzatok táblákat, feliratokat, hangkeltő eszközöket.
- 14 órakor kezdés. Leginkább rövid - alkalmanként 5 perces - felszólalásokban a károsultak fogják elmondani a követeléseiket, és hogy őket hogyan verte át a bankja.
Felszólalásra a helyszínen lehet feliratkozni, ezt többször fogjuk jelezni, szorgalmazni.
- Folyamatosan lehet majd aláírni a kb 16 órakor benyújtandó felhívásunkat, amit természetesen elektronikusan már a hét elején elküldünk Trócsányi Lászlónak. (Az oldalra is kitesszük, és a helyszínen is lesz több példány, amit lehet majd olvasni.)
Legfontosabb, hogy mi nem abban gondolkodunk, hogy a csalóknak kamatot, vagy árfolyam különbözetet fizetünk. Mi a bankok által okozott károk maradéktalan megtérítését követeljük.
- Terveink szerint mécsesekkel megemlékezünk azokról, akik már biztosan nem lesznek velünk a győzelem pillanatában. (Mécseseket hozzatok)
- Ezt követően ismét elégetjük a szerződéseinket, elszámolásainkat, bankárok, politikusok neveit, képeit. Természetesen, csak akkor, ha hoztok.
- 17 – 18 óra között indulunk gyalog és autókkal a József Attila utcába, és ott megduplázzuk a legutóbbi leülős útzár idejét. Kettő órára fogunk leülni. Ezzel jelezzük, hogy fokozatosan, békésen, de nagyon határozottan követeljük az igazságos megoldást. A következő útzár négy órás lesz. A helyszínen fogjuk eldönteni annak az idejét.
Fontos, hogy a rendőrségnek nem volt kifogása az útzár ellen. Ez annak köszönhető, hogy az előző demón fegyelmezetten, békésen, de határozottan kinyilvánítottuk, hogy:
„Igazságot akarunk!” „Nem hagyjuk!” - és hogy olyan sokan elmondtuk, mit követelünk. Ekkora erővel, ilyen határozottsággal, és a békés megoldás szándékával szemben nem is akarnak fellépni a hatóságok. Leginkább nem is tudnak.
- Az közösség erejének megmutatására azt javasoljuk, hogy mindenki citromsárga felsőben jöjjön fekete kendővel a nyakában. Mi így leszünk. Az egységes fellépés érdekében erre az időre lecseréljük a figyelemfelhívásra jól bevált Fidesz paródiaként használt narancssárgát. Ez fogja jelképezni, hogy ennek az ügynek a megoldása érdekében összetartozunk, egymást megvédjük, együtt győzelemre visszük az ügyet.
- Fontos még, hogy a József Attila utcában ülve fogjuk megmutatni, hogy békések vagyunk, hogy nem mozdulunk, és a céljainkban rendíthetetlenek vagyunk. Kérjük, hogy azok, akiknek nehéz két órát a földön ülve tölteni, azok hozzanak magukkal székeket. Itt az autókat a buszsávban helyezzük el. Természetesen van lehetőség a megmozdulás bármelyik szakaszában csatlakozni. Kérjük, hogy aki csak teheti az útzár idején üljön közénk, és az ez idő alatti felszólalását is ülve tegye meg.
- Az útzár idején is folytatjuk a rövid felszólalásokat. Kérjük, hogy mindenki igyekezzen úgy beszélni, hogy másoknak is maradjon lehetősége elmondani, amit akar. Természetesen, ha a felszólalók száma engedi, akinek van kedve, az többször is elmondhatja véleményét, hozzászólhat mások mondanivalójához.
Kérünk mindenkit, hogy mások vallási, spirituális, politikai, és egyéb beállítódását tartsa tiszteletben. Ezért véleményünk elmondása mellett kerüljük, mellőzzük az olyan felhívásokat, amik az előbbiek közös gyakorlására szólítanak fel. Még akkor is legyünk ezzel óvatosak, ha úgy gondoljuk, hogy a többség hasonlóan gondolkodik a témában. Ne használjuk ki önös célokra a felfokozott hangulat teremtette fogékonyságot. Legyen ez a pörgés eszköze csupán SeVizahiteles megoldásnak.
Szeretnénk továbbra is megtartani a megmozdulás civil jellegét, ezért pártzászlókat kérjük, ne hozzatok. Természetesen a SeVizahitelesekért harcoló szervezetek, harcosok jelképeit, tábláit, feliratait szívesen látjuk.
Kérjük, hogy a fentieket többször osszátok meg, akár egészben, akár a számodra fontos részeivel.
A programban időben lehetnek csúszások. Leginkább azért, mert ezen a délutánon a belvárosban legalább három különböző megmozdulás lesz. Kérjük, hogy figyeljetek a rendezők és szervezők felhívásaira.
HAjrá!
Eredeti leírás:
A beérkezett javaslatok alapján az alábbi főbb pontok szerint fogjuk megvalósítani a május 29-i SeVizahitles nyomásgyakorló, figyelemfelhívó megmozdulást:
Helyszín: Budapest Kossuth tér 2-4. iGazságügyi Minisztérium.
13 órakor gyülekező, 14 órakor kezdés.
17 órakor átvonulás a 2 órás útzár helyszínére. Az útzárat duplázzuk, és így lesz a következő tüntetésnél is mindaddig, amíg nem teljesítik a SeVizahitelesek követeléseit.
Amikor mindenki aláírta a felhívást, akkor átadjuk Trócsányi László miniszternek. A követelések hasonlóak lesznek a május 7-i megmozduláséhoz, amit 7-én át sem vettek.
Most már nem azt követeljük, hogy vegyék át, hanem hogy teljesítsék.
- Bankmentő törvények visszavonása, Kártérítés, Felelősségre vonás.
A 3 órás demó ideje alatt leginkább rövid (5 perces) felszólalásokban a résztvevők fognak arról mesélni, hogy velük mi történt, hogyan képzelnék el a megoldást, mit üzennek károsult társaiknak…
17 órakor átvonulunk az útzár helyszínre. Az eddigi javaslatok alapján az egyik lehetséges hely az Alkotmány utca, Bajcsy – Zsilinszky út kereszteződése. (Egyrészt nincs messze, másrészt látványos széles út. Ezen kívül nem zavarja az indokoltnál jobban a város forgalmát)
Itt leülünk, (széket hozzanak azok, akiknek úgy kényelmesebb) és folytatjuk az egyéni felszólalásokat, követeléseink megfogalmazását.
A május 7-i tapasztalatok alapján javasoljuk az egységes megjelenést. Nagyon jól nézett ki a földön ülve a sok hasonló öltözetű elszánt ember.
Mivel látjuk, hogy sokan a narancssárgát nem szívesen öltenék magukra, így a Nem adom a házamat mozgalom tagjai úgy döntöttek, hogy az egységes megjelenés érdekében erre a demóra, és a folytatásra lecseréli a jól bevált figyelemfelkeltő színvilágot.
Hosszú tanakodások után a választás a citromsárgára esett. Gyakorlatilag ez az egyetlen olyan sokak által viselhető, és olcsón beszerezhető szín, amit még egyetlen parlamenti párt sem használ. Kérünk mindenkit, hogy sárga fölsőben, és az áldozatokra emlékezve fekete nyakba valóval jöjjön.
Terveink szerint a minisztérium előtt ismét gyertyával emlékezünk azokra, akik nem bírták már a kifosztást elviselni, és lesz ismét égetés is. Hozzatok égetni való szerződést elszámolást, népét eláruló politikusok, kifosztó bankárok neveit, képeit…
Mit üzenünk azzal, hogy leülünk?
- Elszántságot. Aki leül, az elhatározta, hogy nem mozdul. Az ülő embert csak nyomós érvek bírják rávenni, hogy felálljon. Pl. ha teljesítik a követeléseit.
- Békét, erőszakmentességet. Az ülő ember nem lép fel fenyegetően. Az ülő ember nem akar rendőrökre támadni, így joggal várhatja el, hogy vele szemben is így járnak el. Én biztos vagyok benne, hogy ma Magyarországon nincs olyan rendőr, aki földön ülő emberekre támadna.
- A kétórás leülés azt jelenti, hogy fokozzuk a nyomásgyakorlást. Megdupláztuk az előzőt, és ha a résztvevők úgy döntenek, akkor a következő tüntin ismét duplázunk. Mi nem akarjuk azonnal az egész város forgalmát bénítani hosszú időre, de nem hagyjuk magunkat kifosztani. Határozottan, és mindaddig békésen lépünk fel, amíg erre hagynak lehetőséget.
Gyere te is! Tegyél a szabadulásodért! Küzdjünk együtt az igazságunkér