Király B. Izabella

A „föltámadt” őspogány…

Király B. Izabella Szittya Világtalálkozón, 2015. május 30-án elmondott beszéde.

(A zárójeles dőlt betűs szövegek a szerkesztés során írt utólagos megjegyzések.)

„Meztelenül keresztülmenni egy

színpadon nem akkora esemény,

mint a lelket levetkőztetni…”

Azért választottam mottóul ezt a Sztanyiszlavszkij idézetet, mert amit most elmondok, lényegében egy nyilvános töprengés, csak hangosan kimondott, és gyakran befejezetlen, legbizalmasabb gondolatok… felvetések… Az eddig meghallgatott előadások után azért úgy érzem, meg kell kérdeznem a tisztelt hallgatóságot, szeretnének-e meghallgatni egy két lábbal a földön járó, őspogány, volt politikust. Rendben…

Elöljáróban három idézet az interneten írott leveleimből. Ezek lényegében bevezetik a további mondandómat, ami lehet, hogy a megadott címtől és elvárástól kissé elhajló, de meggyőződésem, hogy alapkérdés, és szorosan hozzátartozik a magyar „föltámadás” lehetőségeinek elemzéséhez.

„Drága….! Az elmúlt negyedszázadban sok-sok aláírásgyűjtésben vettem részt. A magyar-ukrán alapszerződés vitájának idején, 1993. július 4-én a Hősök terén egy igen nagy nagygyűlésen követeltem a Kárpátmedence békés újraegyesítését. Doboltam Taszáron és a Nyugati aluljáróban az iraki embargó és a készülő háború ellen. Tüntettem Pongrátz Gergellyel és Stolmár Ilonával a sajtószabadságért a TV székház előtt, még 1992-ben… Aláírásomat adtam sok-sok interneten keringő felhíváshoz, Kishantos, Munkácsi vár… Tüntethetsz, sztrájkolhatsz, levelezhetsz… a karaván halad… Nagyon értékelem, és meghat az elszántságod, ahogyan keresed, keresitek a fogást a fennálló rendszeren. Az elmúlt években alkalmazott figyelemfelkeltő megmozdulások, akciók sikertelenségének az okait persze érdemes volna szűk körben a legnagyobb mélységig elemezni. Sajnálom, de én már nem írok alá semmiféle nyilatkozatot, különösen nem gyűjtök aláírásokat. Mostanában az is eszembe jutott, hogy amikor megalakítottam a Magyar Érdek Pártját 1993. szeptember 7-én, vagy tüntettem Szaddam mellett, nem gondoltam komolyan bele, hogy mekkora felelősség zavaros politikai viszonyok között önfelmutatásra késztetni és esetleg veszélynek kitenni jó embereket. Abonyban a politikai hangulat normálisnak mondható, azaz az embereket nem érdekli a politika. A Kertbarát körben vidáman versenyeztetik a boraikat, és nem törődnek egymás – pláne korábbi - politikai meggyőződéseivel. (Legfeljebb elviccelődnek rajta!) Abonyban 52 civil szervezet működik. Engem igen nagy tisztelet vesz körül. Minden lehetőséget és elismerést megkapok. A Nagyabonyi Színkörben pedig a hazafias nevelésre olyan lehetőségeim vannak, amit a világon semmiért nem kockáztatnék. Egyébként meg úgy vagyok, mint a csurgói plébános, aki hetekre vendégül látta Csokonait csak azért, hogy beszélgethessen vele. Én is hosszabb-rövidebb időre vendégül látok olyan embereket, akik eligazíthatnak nehéz kérdésekben. Remélem, nem haragszol az őszinteségemért, de olyan határozottan kérted – joggal! – hogy válaszoljanak, akik megkapják a leveledet. Megtettem, és ölellek szeretettel: Izabella”

„Kedves…! Sajnos a kiábrándult, mozdulatlan tömegek számára a Korona messzinek, elvontnak tűnik, és mozgósító erővel nem rendelkezik. Hiába mondta O.F. barátom is országjáró körútja során, hogy „ha most nem, akkor soha!” Alig tudtam 20-25 embert összehozni, és az élet mégis ment tovább. (…) A véres valóság megértéséhez, a lényeg felismeréséhez mindenféle vallásos mítosz kerülendő! Számomra bármilyen vallási utalás, bármely témában, a legértékesebb mondanivalót és érdektelenné teszi.”

„Kedves…! Bocsáss meg, de deklarált vallásos meggyőződésed ellenére te is az evolúció talaján állsz. (…) Nehéz kérdések ezek! A vallás kérdése ugyanis ma is tabu, főleg a „keresztény hívő nemzetiek” körében. Én katolikusnak kereszteltettem meg, de 6 éves korom óta hadilábon állok nemcsak a katolikus, de minden erőszakos monoteista vallással. Ha kimondom, vagy leírom az ezzel kapcsolatos gondolataimat, lehet, hogy sok kétkedő örömmel veszi majd, de az is lehet, hogy Jókaival, Petőfivel, Vörösmartyval, Németh Lászlóval, Nemes Nagy Ágnessel… maradok szűk körben. Nem rossz társaság…”

Ezek után: köszönöm a meghívást.

Nagyon szép emlékeim vannak az elmúlt 25 év Szittya Világtalálkozóiról. Egy Balástyán rendezett találkozón ismertem meg az akkor Németországban élő Katona Sándort, aki dedikálta nekem az Árpádról szóló nagyszerű könyvét. Életem egyik legnagyobb szerencséjének tartom ezt a találkozást, mert az Álmosfia Árpád című darabom egyik fontos forrásául szolgált. Bár előadónak hívott Siklósi András, mégis megvettem a belépőjegyet – ezzel is szeretném támogatni a rendezvényt, - mert tisztában vagyok vele, hogy a nemzet szolgálatában nem lehet meggazdagodni! S mivel a nemzeti emigráció sincs már abban a helyzetben, hogy komolyan támogassa saját gyermekét, - mármint a Szittya Világtalálkozót! - nekünk kell ezt megtenni, hogy meghallgathassuk egymást, hátha hallunk olyasmit, ami termékenyítőleg hat saját gondolkodásunkra.

A Kötött Kéve 2001.évi 4.-dik számában megjelent írásomból idézek:

„A pedagógiai pszichológia jól ismeri azt a jelenséget, melyet a tudomány cognitiv disszonancia, az értelem zavara fogalommal jelöl. Ha egy megrögzött világnézetet, egy szilárdnak, megbízhatónak hitt gondolat- és fogalomrendszert, egy megszokott életvitelt, társadalmi körülményeket új ismeretek, természetes vagy erőszakos változások, akár egyes magában álló tények, jelenségek, egyes mozzanatok (akár egy véleményformáló ember kézlegyintése, ajkbiggyesztése vagy igenlése) hirtelen megzavarják, az egyes ember fejében, lelkiállapotában, egész lényében minden átmenet nélkül gyökeres változások következhetnek be. Szemei egyszerre felnyílnak olyan világosságnak, amilyenről ezelőtt sejtései sem voltak. Ez megnyugtató, boldog kielégülés. A változások azonban gyakran katasztrofálisak, és a személyiség összeomlik. Van, aki képtelen átrendezni gondolatait, nézeteit, az életét és belebolondul. Depresszióssá, közömbössé, vagy agresszívvá válik. Van, aki képes átrendezni gondolatait, nézeteit, az életét, mert egész személyisége rugalmas, alkalmazkodó, nézeteinek, gondolatainak korábbi rendszere laza, felszínes volt, eleve sejtései, aggályai voltak, ezért az új ismereteket örömmel, könnyedén beépíti gondolatainak rendszerébe, egész életvitelébe.

Képzeljük el azt a lelkiállapotot, amikor valaki megtudja, hogy a gyermek, akit sajátjaként nevelt fel, egy másik férfi gyermeke, hogy a szülei nem a vér szerinti szülei, hogy az amerikai űrhajósok talán nem is jártak a Holdon, hogy a kommunizmus nem az egyedüli üdvözítő rendszer, hogy Amerika nem maga a Paradicsom, hogy Szaddam Husszein nem diktátor, hanem iraki hazafi, hogy Szent István soha nem írt intelmeket Imre fiához, hogy Zrínyi Miklóst nem a vadkan, hanem a császári kamarilla bérgyilkosa ölte meg, hogy a nemzetiként tisztelt pártvezér ellenséges titkos-ügynök, hogy megtagadott apja mégsem volt hazaáruló, hogy megtagadott nemzete mégsem háborús bűnös…

Nyugodtan nevezhetjük korunkat a globalizálódott hazugság korának. A töméntelen hazugság lehet az egyik oka annak, hogy a Föld lakosságának több mint fele búskomorságban szenvedő lelki beteg. 2001. áprilisában már világnapot is rendeztek a depressziósoknak. Az e témával foglakozó rádió- és tévéműsorokban természetesen a valós okokat nem feszegették, így a megoldáshoz sem juthattak el. A bűnösök leleplezése és a számonkérés is elmaradt. Pedig nem láthatatlan sátáni erők tesznek bennünket tönkre. Nagyon is jól látható emberekről van szó.”

Konrad Lorenz a témával kapcsolatban a következőképpen fogalmaz a Civilizált emberiség nyolc halálos bűne című tanulmányában: „Az a tévhit, miszerint helyes „kondicionálást” feltételezve, az embertől csaknem minden elvárható, vele csaknem minden megcsinálható, alapjául szolgál annak a sok bűntettnek, melyet a civilizált emberiség a természet, így az ember természete és az emberiség ellen elkövet. Szükségszerűen a legtragikusabb következményekkel jár, ha egy világot átfogó ideológia az abból eredő politikával együtt hazugságra épül.”

Az elmúlt több mint 2000 évet, - de az azt megelőzőket sem lehet -, parttalan adathalmazzal leírni. (Ezért is utálják a gyerekek a történelem tantárgyat!) Sajnos minden történész, - legyen az régi, vagy új történelemhamisító, – adós marad annak a korszellemnek a feltárásával, amely napjainkig alakította a világ népeinek sorsát, és ma már világhatalmi pozícióban uralja az emberiség tudatát. (Megj.: Ma sokan és sokat emlegetik a „paradigmaváltás” szükségességét, de nem mondják ki, hogy melyek azok a konkrét téveszmék, rögeszmék, ideológiák, melyek uralkodnak, és azokat milyenekre kellene lecserélni.) Azt is érdemes lenne vizsgálni, hogy a rögeszméik, téveszméik, elmebeteg ideológiáik erőszakos megvalósításához szükséges hatalomnak az anyagi feltételeit kik és hogyan teremtették meg!

Kiemelten fontos lenne vizsgálni az elmúlt 2000 év - kizárólagosságra törekvő erőszakos monoteista vallásainak szerepét - az emberiség sorsának alakulásában, illetve megnézni, hogy mely hódító hatalomnak szolgáltak, szolgálnak fügefalevélként napjainkban is. (Pl: Napjaink keresztény misszionáriusai a krisztusi szeretet nevében miként térítik az ásványi anyagokban oly gazdag területek őslakóit…)

A kereszténység, és általában a kizárólagosságra törekvő erőszakos monoteizmusok, a túlvilági üdvözülés reményével kecsegtetve, elvették az egyetlen, a megismételhetetlen földi élet becsületét. Gátlástalanul megy a vallásháborúnak álcázott népirtás, test- és lélekpusztítás! Öngyilkos merényletek! (Megj.: Nem is értem, hogy a keresztények hogyan mondhatják, hogy az ő vallásuk a „szeretet vallása”? Nem ártana megismerni a kereszténység „fejlődését”, valódi történetét!)

Érdekes kombináció a mai fogyasztói társadalom koreszméinek az a sajátossága, hogy materialista, ugyanakkor a fekete mágia szintjéig misztifikáló. Az emberek alkotóképességét blokkolja. Állandóan az adatokkal, tényekkel manipulálnak, folyamatos programjaival lekötnek, dühöng a másság-kultusz, ez már a perverz másság rémuralma! És ismét emlékeztetek: nem láthatatlan sátáni erők teszik ezt! Nagyon is jól látható emberekről van szó…

Feltűnt nekem, hogy 2015. évi Szittya Világtalálkozón meghirdetett előadások között több is a címében vallási terminológiával operál, szinte sugallja, hogy az adott előadást áthatja a magyar nemzet jövőjével kapcsolatban is a transzcendensre, a földön túli hatalomra való közvetlen utalás. A Szittya Világtalálkozó mottója: Őseink útján a magyar föltámadásig. Siklósi András által nekem megadott cím pedig: A magyar föltámadás esélyei és buktatói. Ez a cím is lényegében ebbe a kategóriába tartozik, s épp azért vállaltam el örömmel, mert lehetőséget ad végre töprengéseim nyilvános összefoglalására. Annak rövid felvázolására, hogy miként ébredt és erősödött bennem egyre az őspogány.

Évtizedek óta azt tapasztalom, hogy sok jó magyar még ma is a kereszténységben (újabban „szkíta-kereszténységben”) véli megtalálni a nemzeti gondolatot, Jézustól várja a „megváltást”. A Bibliában keresi, abból akarja magyarázni a magyarság őstörténetét. Ha valaki ezeknek ellentmond, azt kockáztatja, hogy a nemzeti oldal kiközösíti. Pedig nem árt tudni, hogy a Bibliának – szépirodalmi, irodalomtörténeti értékét nem kétségbe vonva, - nincs történeti forrásértéke.

A rendszerváltozás során a nemzetben gondolkodó, antikommunista magyarság, ha akarta, ha nem, a keresztény oldalon találta magát. Sokan ma egyszerű megszokásból mondják magukat kereszténynek, vagy abban a hitben vallják magukat kereszténynek, hogy ezzel kinyilvánítják, ők nem kommunisták, nem liberálisok, és nem zsidók. Egyébként úgy látom, hogy sokkal több a „vallásilag”, „világnézetileg” közömbös,vagy éppen kétségek között élő, sok tekintetben meghasonlott honfitársam, akik alig várják, hogy ilyesmit olvassanak, hallhassanak, amiről én most beszélek. Engem tulajdonképpen az izgat, hogy napjainkban a keresztény vallásnak milyen befolyása van a magyar nemzet életére, jövőjére.

A kereszténységhez idomított nemzeti idő-tudatunk - mely pogány felfogás szerint térben és időben végtelen távlatokat ölel fel – leszorít bennünket az új keletű nemzetek soraiba.

Számomra érthetetlen, hogy a magyar őstörténet ismerői hogyan ragaszkodhatnak ilyen elszántan a kereszténységhez, ami ugyancsak lerövidíti, beszűkíti a magyarság idő-tudatát. Emlékszem, 1993-ban a clevelandi Magyar Kongresszuson Csurka István kijelentette, hogy „nekünk elég a Szent István-i ezer év”. Aztán jöttem én, és azt mondtam: nekünk nem elég, nekünk annyi kell, amennyi van! No, nem is voltunk jóba’ soha!

Mivel a keresztény vallás internacionalista, ezért alapvetően ellentmond a nemzeti érdekeknek. Nehezíti a tisztánlátást és gyöngíti az immunrendszerünket.

A természetes társadalmi hierarchiát felborító nivellációt a kereszténység tette általánossá. A demokratikusnak nevezett mai politikai rendszerek alaptétele, az általános és titkos választójog is ebben gyökerezik. Az általános választójog azonban nyilvánvalóan nem vívmány, hanem kész átverés. Sajnos a vallások kisajátították a „hit” fogalmát. Nem árt tudatosítani, hogy aki hisz (bízik) pl. a nemzete jövőjében, az nem feltétlenül vallásos hívő! Ugyancsak kisajátították az erkölcsöt is, mintha csak az lenne jó ember, aki vallásos.

(Bognár József Vissza a magyar útra című könyvét ajánlom a téma után érdeklődőknek, különösen a nemzet fogyásáért aggódók figyelmébe!)

„Szkíta-kereszténység” is meggyőződésem szerint egyértelműen összeférhetetlen fogalomtársítás. A kereszténységgel igazában a szkítaságnak sem földrajzi, sem időbeli átfedése nincs, nem beszélve a határtalan szabadsághoz szokott magyarságnak a keresztény dogmákhoz. Nekünk nem kellett a túlvilági üdvösség reménye, vagy a pokollal való ijesztgetés, nem szorultunk és ma sem szorulunk bűnbocsánatra, megváltásra, nem várjuk a messiást! Nem igényeljük, hogy mindenki szeressen bennünket, de nem szeretjük, ha lefogják a karunkat, ha meg akarjuk védeni magunkat ellenségeinktől! Nem szeretjük állandóan a fejünkre szórni a hamut és meakulpázni! Elég már a nagy, lélekpusztító bűntudatból!

És nem kéne magunkat azzal áltatni, hogy mi nem zsidó-keresztények vagyunk, hanem szkíta-keresztények! A keresztény szó is megtévesztő! (Megj.: Nem a kör-kereszt szómagyarázat itt a lényeg! A szkítaság életszemléletét, erkölcsét, világképét, világnézetét, a világ keletkezéséről és a túlvilágról alkotott elképzeléseit talán nem is volna szabad „vallásnak” nevezni, mert már az is megtévesztő. A kereszténynek nevezett dogmák közt egy sincs, ami az egészséges magyar néplélekkel összeegyeztethető. Kár ezt a kereszténységet „menteni” azzal, hogy a szkítáktól ered, minden keresztény hős szkíta leszármazott, stb. Én, ha felnézek az égre a Tejutat látom, mint szkíta eleink, de a Mennyországot nem…Ez bizony látványos különbség szkíta és a keresztény szemlélet között!) Érdekes észrevenni, hogy a nagy, köztiszteletben álló ”kereszténység-kritikus” szerzők is mennyire nem képesek szabadulni a keresztény dogmáktól! Mindig ugyanazokhoz a szólamokhoz jutnak el. (Csak a szeretet-vallást ismételgetik, erőltetik az „egyistenhitet” ott is ahol nyilvánvalóan kilóg a politeista lóláb! Komolyan „hiszik”, hogy az egyistenhit „fejlettebb”, mint a többistenhit!) 8-as betűmérettel, feles sorközzel, több száz oldalon adatolnak, adatolnak, adatolnak, de a magyar szellemiséget képtelenek megfogalmazni.

Érdekes jelenség az is, hogy miközben a konkrét tapasztalatunk a klasszikusnak mondható keresztény vallás térvesztése, mégis óriási erővel folyik hazánkban a zsidó-keresztény hittérítés. Nyomul az egyház az iskolák felé! Idegen célokat szolgál, táplálja a magyarságban a bűntudatot. Ez durva magyarellenes politika! (Megj.: Miközben az állami iskoláknak krétára sem telik, az egyházi iskolák ugyancsak virulnak állami pénzből. Nem nehéz felismerni a cionista propagandát. Lehet hirdetni a választott nép és mártírnép mítoszt, táplálni a magyar bűntudatot.)

Hogy mennyire fontos kérdésről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint Petőfi Sándor mai meghurcoltatása. Ennek a horrorba illő egész történetnek csupán egyetlen, égbekiáltó mozzanatára hívnám föl a figyelmet. Míg a legtöbb, legnagyobb magyar költő, író vallásilag minimum közömbös, addig Petőfi Sándor hirdetett, öntudatos pogány volt. A pogányság lényegét költő módjára, versben a következőképpen fejezte ki: (Idézem Kolozsvári Grandpierre Endrének a Kötött Kévében megjelent Petőfi pogányságával foglakozó írásából, a vonatkozó Petőfi versrészletet a Rózsabokor a domboldalon című versből való.): „Mit nem fognak rám a gonoszok, hogy én istentagadó vagyok! Pedig mostan is imádkozom, szíved dobogását hallgatom”. Ez a pogány életigenlés, életöröm versben elbeszélve! Micsoda dolog őt az álszent ökumené szellemében négy féle pappal, sőt zsidó rabbival búcsúztatni! Kinek jut eszébe ekkora merénylet Petőfi ellen! Hogyan kerülhetett Petőfi Sándor, akár csak a neve is, ilyen méltatlan helyzetbe?

Nem hagyhatom szó nélkül azt a szomorú jelenséget, hogy a nemzeti gondolat brutális elnyomása, sok kétségbeesett magyarban olyan válaszlépéseket generál, olyan elméletek gyártására késztet, ami több kárt okoz, mint hasznot. nagyszerű céltábla, kabaréjeleneteknek alapot szolgáltató elmélet, több „nemzeti”

Hagyjuk már!

Nem volna szabad Jézus szájába adni idézőjelek között ilyen mondatot sem: „Nagy jövő vár Anyám országára, s általa az egész világ kegyelmet nyer.” (Jézus életideje ugyanis ezer évvel korábbra tehető, mint Szent Istváné, aki a Szent István legendárium szerint, felajánlotta az országot Szűz Máriának!)

Én a agyarság entogenezisét nem a Bibliában, hanem a magyar mitológiában, a magyar történelemben és a magyar néplélekben keresem. Hallgassátok Komját István nyomán a magyarság entogenézisét: Nap-király! Napfia Puszta, Pusztafia Szépmező Szárnya, Szépmező Szárnya dicső unokája Nimród, Nimródfia Magyar, Nimródfia Hunor… Kell ennél több? És itt van a máig élő egyszerű bizonyíték: kettős ország-nevünk: Magyarország! Hungária!... amitől nemzeti kormányunk megfosztott pl. azzal, hogy levettette a nemzetközi sportversenyek magyar résztvevőinek mezéről a „Hungária” feliratot!

A magyar meghatározása sem olyan bonyolult, és sehol semmi keresztényi, és semmi fetisizált genetika! Kolozsvári Grandpierre Endre szavaival: „Mi a magyar? Rejtelmes, szent nép a magyar. Mágusok ősi népe. Nyelvében és sorsában a világ titkát őrzi.”

A magyar szellemiség, a magyar nemzet lényege, a páratlan politikai hagyaték, ami valóban a világ minden népének hasznára lehetne, a következő: „A világtörténelemben egyedülállóan Árpád magyarjai öntötték közjogi formába a Vérszerződésben az egyes embert a nemzeti közösséghez fűző nemzeti kötelék fogalmát, az igazságosság és a közszabadság eszméjét, az igazságos birtokfelosztás, közteherviselés, felelős kormányzás, népképviselet, hatalmi visszaélés esetére a visszahívás és az ellenállás jogát.” (Dr. Schiller Bódog)

Kérdezhetnénk: Hol van ebben a kereszténység? Miféle „keresztény értékrend” van ebben? Nemzetté válásunkhoz, életvitelünkhöz, világszemléletünkhöz, intellektuális és spirituális életünkhöz a kereszténységnek semmi köze. Nagy vétek ennek a mindenáron való erőltetése, elképesztő belemagyarázásokkal!

Ha a magyarság föltámadásán azt értjük, hogy újra szabad és független lesz hazánk az egyesített Kárpátmedencében, és magyar szellemű jogrendben él a társadalom, erre rövidtávon nincs esélyünk. Megdőlt a magyar életfa. A cigányság népességrobbanása és politikai célú kihasználása teljesen felborította a társadalmi viszonyokat. A hatalmi elit hazaáruló. Az egyénnek végképp semmi lehetősége. Az önellátás minden feltételétől megfosztották, a szocializmusban államosították, a kapitalizmusban privatizálták. Lelkileg beledöngölték az agyagba. A magyar gyermekekbe ma az iskolában a zsidók és a cigányok ellen soha el nem követett bűneink miatt folyamatosan táplálják a bűntudatot, és a kisebbrendűségi érzést. Züllesztik, elidegenítik, elüldözik hazájából a magyar fiatalságot. Nem szűnt meg a magyarság elleni uszítás. Ennek ugyancsak történeti gyökerei vannak…(Megj.: a zsidóság ősnép - választott nép - mártírnép mítoszára a legveszélyesebb a magyar őstörténet, a magyar ősműveltség, a magyar öntudat.)

A Kárpátmedencében és környékén 300 millió, a közel- és távol-keleten több száz millió nyelvet-vallást cserélt testvérünk él. (Megj.: Fontos lenne ezekkel a testvéreinkkel egyre szorosabb kapcsolatot ápolni, és mielőbb közös nyelvvé tenni ismét a magyart!)

Hátha végre a történelmi mélyáramlatok valóban hoznak olyan koreszméket a felszínre, amelyek kedveznek majd a magyar szellem föltámadásának. Még a természet is visszaszólhat a hibbant világhódítóknak!

Addig is, mindenki ismerje föl és használja ki a lehetőségeit!

Még a Kötött Kéve indulásakor (emlékszik erre itt valaki?) 1995-ben úgy gondoltuk (elsősorban Magyar Adorján és Badiny Joós Ferenc nyomdokán haladva), hogy a magyar vallás föltámasztásában van a magyar jövő. Ma már nem így gondolom. Leegyszerűsítettem a dolgokat. A Nagyabonyi Színkör bélyegzőjén a körmondat: 1849 óta a magyar kultúra szolgálatában! Ha valaki szeretné látni, hogy hogyan lehet nemzeti szellemű ifjúságot nevelni, jöjjön el szeptember 12-én, szombaton este 6 órára ide, az MVSZ Semmelweis utcai székházába és nézze meg a Csongor és Tünde előadásunkat. Köszönöm a figyelmet!

(Utóirat: Mielőtt töprengéseim elhangzása, megjelenése után bárki a nemzet megosztására irányuló szándékkal vádolna, azért még elmondom: a magyar nemzet már nem létezik, így nem is osztható. Hát nézzünk már körül, elég csak magunk körül! Létezik az egyes-egyes magyar ember, akiknek többsége az eszmék zsibvásárában akkor is nehezen tud eligazodni, ha erre törekszik. Én is csak törekszem, de azt kijelenthetem, hogy egyre jobban érzem magam nyíltan vállalt pogányként. Csak a vak nem látja, hogy a hagyományos értelemben vett vallásosság – a tudomány előre haladtával, és a mindennapi tapasztalatokkal szembesülő emberek tudatában - egyre visszaszorulóban. Az utánuk maradó űr betöltésére viszont nyomulnak a legsötétebb, embertelen, sátáni erők. Jönnek az új vallások, új rítusok, az új istenek! Senkiházi politikusok, tehetségtelen, züllött celebek, médiasztárok, szakértők, fesztiválok, béke- és életmenetek…stb. S akkor jön a nemzetért aggódó keresztény magyar, és a homokba dugja a fejét…)