„Engem nem vigasztal, hogy máshol még rosszabb a helyzet”

Az emberek többségénél a hatalom egyes húzásai kiverik a biztosítékot Stumpf István alkotmánybíró szerint. Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere a fülkeforradalom huszárainak nevezte a 2010 után felálló hatalmi elitet, ugyanakkor megjegyzi, az ezredfordulón is volt már „egy Habony”. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kedd esti közéleti beszélgetőestjén az is kiderült: Kövér Lászlóval mintha nem lenne túl jó barátságban.

 Ismerve ennek a generációnak a hatalmi gondolkodását, el tudom képzelni, hogy vissza akarnak venni azoknak az intézményeknek az erejéből, amelyek a parlament hatalmát korlátozzák – kezdett bele élesebb kijelentéseinek sorába az alkotmánybíró. A 2010-es kormányváltás utáni első konfliktus az volt, amikor Orbánék politikai aprópénzre akarták váltani a „pofátlan végkielégítések 98 százalékos megadóztatásának” ígéretét, de ezt az akkori alkotmány nem engedte meg a javaslat visszamenőleges hatálya miatt. A második súlyos történet az előzetes választási regisztrációé volt, ami szintén nem emelkedhetett jogerőre. A további esetekből aztán Kövér Lászlónak annyira elege lett, hogy kikelt „a parttalan jogászkodás” ellen, amire az alkotmánybíró a „visszaélésszerű alkotmányozásról” szóló dolgozattal válaszolt.

Törvénysértésben a kétharmad

– Mindenképpen szerencsétlennek tartom, hogy ötszörös mulasztásos alkotmánysértésben van a magyar parlament. Vagyis: négy alkotmánybíró hiányzik, és nincs elnöke a testületnek. Az engem nem vigasztal, hogy ugyanilyen a helyzet Horvátországban, vagy még rosszabb a lengyeleknél. A tizenegy fős létszám még elegendő is lehetne, de akkor az Alaptörvényt kellene módosítani. Nem dolgom, hogy bíráljam ezt az állapotot, egyszerűen tény, hogy ez egy szerencsétlen helyzet, de a nagy bölcsességű parlamentnek a dolga, hogy hogyan tudja megtalálni a kétharmadot ennek a helyzetnek az orvoslására – szögezte le Stumpf.

A migrációs helyzetre és a jövő nagy kérdéseire áttérve úgy látja, amit tapasztalunk, az csak felszíni jelenség, és egyetért a Tesla atyjával, Elon Muskkal abban, hogy az emberiség nem fog tudni fennmaradni, ha nem talál még egy olyan bolygót, amit be tud népesíteni. – És ez tíz éven belül nem lesz vicc – figyelmeztette a fiatal kereszténydemokratákat Stumpf István, aki szerint a föld megtelt, nem tud több embert eltartani. Talán nem mellékes, hogy ezek a gondolatok mennyire egybevágnak Áder Jánosnak a globális zöld problémákban történő tündöklésével, miközben Orbán Viktor véleményét egy rövid félmondatból ismerhetjük: „a környezetvédelem baloldali issue”.

Dühítő a vagyonosodás

A Fidesz szerinte a rendszerváltozástól azt képviselte, hogy a posztkommunista struktúrákat el kell takarítani, és egy új világot kell felépíteni; meg kell csinálni a rendszerváltást egy új középosztállyal. Ennek a látványos következménye, hogy szpáhibirtokok épülnek, ami kiveri a biztosítékot az emberek többségénél. De ahhoz képest, milyen kicsi ország vagyunk, megnövekedett a mozgásterünk – vélte a jogász. Saját szerepéről elmondta: ő azért szegődött alkotmánybírónak, hogy az Alaptörvényt védje, akár annak az árán is, hogy szembekerül azokkal, akik megalkották.

        Az MNO erről alkotmánybírósági forrásokból megtudta, az Ab-n simán, elsöprő többséggel döntöttek a jegybanktörvény parlamenti módosításának megakadályozásáról. Kormányközeli forrásaink szerint ennek a rosszul megfogalmazott törvénytervezetnek már Trócsányi László igazságügy-miniszter szintjén sem szabadott volna átkerülnie, Matolcsy Györgyöt pedig valaki megvezethette a javaslattal. Hasonló helyzetekből akár további problémái is adódhatnak a kormánynak.

Tovább...mno.hu/belfold/stumpf-istvan-otszorosen-alkotmanyserto-a-parlament-1341742