Hatalmas kár keletkezett a vörös iszap miatt!

2016.05.20 12:11

 

 

 

Biztosan mindenki emlékszik még a Magyarországon, egészen pontosan Ajkán bekövetkező ipari szerencsétlenségre, és az azt követő környezetkárosító katasztrófa, ahol ráadásul 10 ember életét is vesztette. A világ mégsem tanult belőle, és most egy sokkal nagyobb tragédia következett be. 

Ismét pusztít a vörösiszap!

 

Ismét átszakadt egy bánya gátja, most Brazíliában, a folyó völgyét szintén elöntötte a mérgező iszap. Most sokkal nagyobb természeti katasztrófa következett be sajnos, mint Kolontáron, a kár visszafordíthatatlanná vált az élővilágban. Több mint 60 millió köbméter ipari salakanyag árasztotta el a környéket, miután a vasércbánya két gátja is átszakadt. A problémát tetézi, hogy a napokban elérte a mérgező iszap az Atlanti-óceánt is, a kár már most hatalmas, több mint 300 000 ember maradt ivóvíz nélkül, sokan kénytelen voltak elhagyni otthonukat, a folyó élővilága pedig teljesen elpusztult, több ezer hektár védett terület pusztult el. A Rio Doce nevezetű folyóba többek között arzén, cink, higany és réz is került, ezért ihatatlanná vált.

 

Az iszap miatt ráadásul a földek teljesen terméketlenné válnak, sőt, még a folyót vonala is megváltozhat. A bánya üzemeltetője ráadásul nem segít semmiben, arra sem hajlandóak válaszolni, hogy használtak-e bizonyos vegyszereket a munkavégzés során. Brazília elnöke egyértelműen a Samarcó bányát okolja a tragédia bekövetkezéséért, a főügyész helyettes azonnal példaértékű büntetés kirovását szorgalmazta. Csütörtökön 68 millió dolláros büntetésről lehetett hallani, de abban mindenki biztos, hogy ezek után az egész vállalat megítélése hatalmas veszteségeket fog szenvedni. A Samarco közben azt állítja, hogy egy földrengést okozta a katasztrófát, erre viszont eddig nincs bizonyíték.

 

A bánya közelében egy 620 fős falu helyezkedik el, természetesen teljesen elöntötte a vörösiszap. Az áldozatokról és az eltűntekről eddig még nem tudunk pontos számot.

Vissza

Vörös iszap videó